Chrome böngészőt használ? 2 új funkció is jön bele
A fejlesztők javában készítik a Google böngészőjének következő verzióját, melynek egyik érdekes újdonsága a biometrikus védelem lesz.
A fejlesztők javában készítik a Google böngészőjének következő verzióját, melynek egyik érdekes újdonsága a biometrikus védelem lesz.
Különös figyelmeztető ablak bukkant fel a Windows 10 egyik utolsó tesztváltozatában (teszt buildjében), s megpróbálta akadályozni a harmadik fél böngészőjének telepítését. Szerencsére a Microsoft hamar visszavonulót fújt.
Tízéves lett a Chrome, a kerek évforduló apropóján új, letisztultabb küllemet és okosabb jelszótárolási lehetőséget is kapott a Google népszerű böngészője.
A Google a Chrome fejlesztőknek szánt változatában már teszteli azt a két új funkciót, melyeknek köszönhetően érezhetően gyorsabban töltődnek majd be a weboldalak.
A fejlesztők még javában dolgoznak rajta, de a vadonatúj kinézethez tartozó fontosabb elemek már elérhetők a Chrome-ban. Mutatjuk, hogyan csalogathatja elő őket.
A 2017-es dizájnváltás óta csak a Google Chrome böngészőjét használóknak töltődik be gyorsan a YouTube oldala, a Firefoxban vagy épp az Edge-ben jóval többet kell rá várni. Most kiderült, mi okozza a hibát.
A Microsoft által kiadott tavaszi nagy frissítőcsomag egyik leghasznosabb újdonsága az idővonal (timeline) funkció volt, ami azonban csak Edge böngészővel használható. Mostantól azonban a Chrome- és a Firefox-felhasználók is örülhetnek.
A Google fejlesztői egy site isolation névre keresztelt funkciót adtak a Google Chrome-hoz, amitől biztonságosabb lesz a böngészés. A gép viszont sokkal lassabb.
A Google fejlesztői a Chrome fejlesztői verziójában már javában tesztelik a böngésző új kinézetét. Ezt azt jelenti, hogy hamarosan a mindenki által használt Chrome is megkapja majd a ráncfelvarrást.
Az androidos eszközt használók mostantól az eddigieknél is jobban spórolhatnak a mobilnettel: akkor is el tudják majd olvasni a népszerű cikkeket, ha épp nem csatlakoznak a netre.
Elvileg csak egy gombnyomás/kattintás kellene ahhoz, hogy leállítsuk egy YouTube-videó lejátszását, egy német fejlesztő azonban ezt a mozdulatot is megspórolná nekünk. Ennek eredménye egy meglehetősen nyugtalanítő bővítmény.
Aki utazott már repülőgéppel, az pontosan tudja, hogy van egy tényező, ami talán még a pontos indulásnál is fontosabb az utasok számára – pláne akkor, ha nem egy rövid repülőútról van szó. Ez a dolog nem más, mint hogy mekkora hely áll rendelkezésre a sorok között, vagyis, hogy mekkora a lábtér.
Ezzel az egyszerű Chrome-bővítménnyel olyan hatást érhetünk el a weboldalokon, mintha csak a kormányszócsővé lett Origo írásait látnánk, a Kétfarkúakra jellemző humorvilággal kiegészítve. Kormányszentelő május, migránsföld, viktorpártszékház – csak néhány gyöngyszem a legjobbak közül.
Világszerte 20 millió felhasználó telepíthetett a Chrome böngészőjéhez olyan hirdetésblokkoló bővítményt, amely a reklámokat nem szűrte ki, viszont kémkedett az ember után.
Az elmúlt időszak fejlesztései csupán részmegoldásokat kínáltak az internet egyik legidegesítőbb problémájára, a Chrome azonban most végre lépett egy határozottat.
Jó néhány évbe telt elkészíteni a WebAuthn nevű hitelesítési szabványt, de a jelek szerint a legfontosabb böngészőkben hamarosan már el is lehet érni a jelszómentességre törekvő azonosítási megoldást.
A Chrome fejlesztőknek szánt változatába már belekerült egy új funkció, amivel kényelmesen lehet ide-oda szállítgatni a böngészővel megjegyeztetett jelszavakat.
A Google végleg leszámol az automatikusan, hanggal együtt elinduló videókkal – illetve az azokat tartalmazó weboldalakkal.
Lefagy a Google Chrome miatt a számítógép sokaknál, akik már telepítették a legújabb Windows-frissítést.
Ez a tavasz a nagy megújulás időszaka a Google-nél. A levelezőrendszer után a böngészőjükhöz is hozzányúlnak, bár ott azért kisebb lesz a változás.